A Lélek szava | Ferenc pápa reformjai, Leó pápa válaszai
Beszélgetés Érszegi Márk Vatikán-szakértővel
Ferenc pápa a korábbiaktól eltérő stílust honosított meg a Katolikus Egyház vezetésében, és egyebek mellett jelentős reformokat hajtott végre a Római Kúriának – ami tulajdonképpen a Szentszék kormányzatának felel meg – a szerkezetében és működésében is. Mint minden átfogó reformnak, úgy ennek is csak hosszabb távon fognak megmutatkozni a világegyházra gyakorolt hatásai. És ahogy minden változtatás, úgy ez a reform is komoly kérdéseket vet fel, amelyek tisztázása és megválaszolása XIV. Leó Pápára hárul, aki bizonyos korrekciókat már végre is hajtott, mások pedig folyamatban vannak. A ferenci reform mibenlétéről és Leó pápa válaszairól beszélgetünk Érszegi Márk Vatikán-szakértővel, és emellett olyan dolgok is tisztázásra kerülnek, hogy miként működik a kúria, mi a konzisztórium, mi a különbség kongregáció és dikasztérium között, hogyan működik a Vatikáni Bank, mi lesz a sorsa a "péterfilléreknek", mi a Bizalmas Ügyek Bizottsága, és hogy létezik-e még az Inkvizíció hivatala.
