A Lélek szava | Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei
04/10/2025
Beszélgetés Gorove Lászlóval és Krisztával
Akik a Családok Jézusban Közösség közreműködésével készültek fel a házasságra, azoknak 95% esélyük van arra, hogy nem válnak el. Aki ismeri a mai válási statisztikákat, az tudja, hogy ez milyen nagy dolog. Persze a garancia a sikerre csak akkor érvényes, ha a szervizelés is folyamatos. Gorove László és Kriszta idén negyedszázada alapították meg a CSJK-t Magyarországon, több mint 2500 házasság létrejöttében közreműködtek, és vállalnak azóta is aktív szerepet az utánkövetésükben. Láttak tehát már mindent, és annak az ellenkezőjét is, ami a saját házasságukra is nagy hatással volt.