A nagyheti szertartások és a Húsvétvasárnap liturgiája mit mond nekem az emberszerető Istenről?

Hetedik rész

VALLOM:
A kősziklára épített Anyaszentegyházat,
Krisztus rendelte örökségünket, Anyánkat,
Vallom, tisztelem, szeretem, követem Krisztus Urunk
földi helytartóját, a Római Pápát.

VALLOM:
hogy a földön mindennek célja és értelme az ember
igaz boldogsága, azon túl örök üdvössége.

HISZEM:
életünk végső célját, az örök életet.

Ámen.

Ti is el akartok menni?

Maradjatok itt együtt és virrasszatok velem!

Jézus, mivel valóságos ember, utolsó napjainak szorongásában keresi a biztos pontokat, a fogódzókat Ezt a biztonságot megtalálja az Atya iránti végtelen bizalmában, és szeretné megtalálni barátaiban, az emberekben is. Hasonló hozzánk: szeretne belsőleg megerősödve indulni az Útra.

Mi, emberek milyen könnyen talajvesztetté válunk történelmi, magánéleti vagy akár fizikális "földcsuszamlások" idején. Milyen hamar lesz érzületté magának Istennek is a hiánya, az elhagyottság, a "kiáltok napestig és meg nem hallgatsz…" (Zsolt 22,3) élménye.

Milyen kapaszkodók után nyúlunk ilyenkor?

Sokféle válaszunk lehet.

Isten azonban olyan fundamentumot ad, ami akkor is sziklaszilárdan áll, ha "lépteim bizonytalanná váltak" (Hab 3,16) és esetleg már Krisztus Arca is elhomályosult előttem, mert "vér s fájdalom fedi" (nagyböjti ének).

Megrendülünk, sokszor. De Krisztus Teste, a kősziklára épített Egyház meg nem rendül lábaink, életünk alatt. Megtart roskadozásainkban, megerősít gyötrődéseinkben, kézen vezet sötétségeinkben.

Nagyhét kezdete van, amely beletorkollik a feltámadás szent éjszakájába, Húsvét hajnalába.

Ekkor kapjuk a Credo tanítását:

Vallom, hogy a földön mindennek célja és értelme az ember

igaz boldogsága, azon túl örök üdvössége.

Az Egyház a tovább élő, feltámadt Krisztus Teste a Szentlélek által, mi pedig egyenként testének élő tagjai vagyunk. Isten nem csak megteremtett minket, hanem emberré lett és legyőzte a halált – azóta még biztosabban tudjuk, hogy földi életünk nem vargabetű, nem "siralomvölgy", nem csak a próbatételek, a nagy készület, esetleg az érdemszerzések helye.

"A földön mindennek célja és értelme az ember igaz boldogsága, azon túl örök üdvössége."

A Credo gondolkodásmódjában a kettő egymásra épül, szervesen összefügg.

Ezzel Margit testvér arról tesz vallomást, hogy Isten országa igazság, béke és öröm!

Ezt pedig közösségként, testvériségben kell, lehet megélnünk. Függünk egymástól, és ez megtartó erő – és Krisztus ennek az összetartozásnak, emberi szervezett közösségnek: a társadalomnak is Istene, Megváltója.

Igen, dolgunk van ezzel – Isten feladatot adott nekünk a saját és embertársaink földi boldogsága terén. Felelősek vagyunk önmagunkért és egymásért!

A földi boldogulásért és az örök üdvösségért egyaránt.

Ahogy Ferenc pápa tavalyi húsvéti üzenetében mondta, egy nappal halála előtt:

"Krisztus feltámadt! Ebben a híradásban foglaltatik létezésünk egész értelme, amely nem a halálra, hanem az életre lett teremtve. Húsvét az élet ünnepe! Az Isten az életre teremtett minket, s azt akarja, hogy az emberiség feltámadjon!"

Örök életünk már elkezdődött.

A nagyheti szertartások és a Húsvétvasárnap liturgiája mit mond nekem az emberszerető Istenről? Mit mond életünk fontosságáról? Hogyan erősít meg a végső valóságok hitében?

Most, a Credo átimádkozása után mit mond nekem majd XIV. Leó pápa világhoz szóló húsvéti szózata, az Urbi et Orbi áldás?