Hogyan tudunk ebben a Nagyböjtben mások, akár a történelem bűnei miatt, testvérként bocsánatért kiáltani?

16/03/2026

Ötödik rész

HISZEK A MEGVÁLTÓBAN:
aki az Isten-gyermekségünket visszaszerezte,
az embertestvériséget önmagában megszentelte.
Aki megtanított, hogy a bűnt gyűlöljük, és a bűnösön könyörüljünk,
másért inkább elégtételt adjunk, minthogy tőle elégtételt vegyünk.
Aki megmutatta, hogy a rosszat csak jóval győzhetjük le,
hogy Istenhez nem bosszúért, hanem bocsánatért kell kiáltani.

HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN:
Aki nemcsak az egyének megváltója, hanem a társadalomé és az államéleté is.
Aki feltörte számunkra
a világot alkotó, építő és megváltó szeretet misztériumának pecsétjét.

HISZEK MEGVÁLTÓNKBAN!

"… ti pedig mindnyájan testvérek vagytok!..." (Mt 23,8)

De hogyan? De miért?

Mert Jézus "az embertestvériséget önmagában megszentelte".

Mivel testté lett, emberré lett – nekünk, testben élő embereknek test-vérünkké lett.

Nem kívülről rendelte el a testvériséget, hanem Önmagán elkezdte! Egy a húsunk, egy a vérünk. "Fratelli tutti…" (Ferenc pápa enciklikája)

Akkor vajon az ókeresztény korból származó Pantokrator-mozaikok uralkodója, vagy Michelangelo Utolsó Ítélet freskójának Ítélő Krisztusa nem hiteles Jézus-kép?

De, hiteles képek, a Szentírás alapján készültek.

Azonban Ő előbb Testvérünk, és csak utána Uralkodónk és Ítélőbíránk.

Az, aki a mi Testvérünk, aki szeretetből feláldozta magát értünk, az ítél majd meg.

Olyan jó abban néha elmélyülni, hogy így nézhetünk örök jövőnk felé.

Amit kér: ne csak a Vele való testvérségen örvendezzünk. Lássuk, értsük, éljük meg: Ő egymással is valódi testvérré tett minket!

A földi testvérek, tudjuk jól, lehetnek a vérségi kapcsolat ellenére is rideg, ellenséges, akár bosszúálló viszonyban. A mi Krisztusunk arra hív, hogy az Őbenne való testvériség miatt tegyük le a fegyvereket, és testvéreink helytelen, fájdalmat okozó, botrányos vagy akár pusztító cselekedetei miatt közös Atyánkhoz kiáltsunk.

Ez vajon nem vezet-e jámbor passzivitásra?

Semmiképpen.

Margit testvér mindig aktívan cselekedett: fáradhatatlanul és bátran szolgálta Istent és az embert parlamenti képviselőként, sokfajta szociális és szervező tevékenységben, majd a holokauszt idején ezer élet megmentésével – amiről lemondott, az a mérgező ellenségesség, a gyűlölet, a bosszú érzülete, amelyek krízishelyzetben az emberből olyan természetesen törnek elő. A rosszat cselekvő embert is képes volt Istenben testvérének tekinteni és az Atya kezébe helyezni. De a tényleges rosszat, azt mindig elhárította és legyőzte jóval.

Mi vajon hogyan szoktunk a jóért harcolni?

Vajon hogyan szoktuk a rosszat jóval legyőzni?

Hogyan tudjuk a másik embert/embercsoportot akkor is testvérnek látni, ha mást képvisel, más véleményen van, mást tesz, mint amit mi jónak látunk?