Ki az Isten? Milyen az Isten? Milyen az ember?

Második rész

HISZEK AZ ATYAISTENBEN,
mindenek Teremtőjében,
minden embernek Atyjában,
minden létezőnek Birtokosában,
minden hatalomnak Kútfejében,
minden jognak Forrásában,
minden törvényszerűség Szerzőjében,
mindenek Jutalmazójában és Büntetőjében,
a mindenség Kormányzójában,
mindenek Uralkodójában,
minden számonkérés Urában.

HISZEK TEREMTŐ ATYÁNKBAN:
Aki az embert társul veszi a teremtésben,
Aki őt részelteti a szülői méltóságban,
Aki vele osztozik a birtoklásban,
Aki neki részt enged a hatalomban,
Aki őt felemeli a jognak hordozására,
Aki őt képesíti törvényhozásra,
Aki hatalmat ád bíráskodásra,
Aki őt bevonja kormányzásra,
Aki őt felkeni uralkodásra,
– De mindenben kötelezi számadásra.

Ki az Isten?
Milyen az Isten?

Slachta Margit testvér személyes Credója nyomán Isten az Abszolútum. Az elmondhatatlan Teljesség.
Mindené és mindenkié – ami azt jelenti, hogy nem csak a miénk. Nem csak a mi Istenünk, a mi pártfogónk, aki minket védelmez és megsegít, ellenségeinket pedig elpusztítja, mert azoknak nem Istene.
Nem "törzsi Isten", mint annyi ókori istenkép, mint amiből az Ószövetség népének is ki kellett nőnie.

Mindennek Eredete és Birtokosa, ami a világban és a Földön létezik.
De nemcsak a teremtményeké, hanem olyan földi, közösségi cselekvéseké is, mint a jog vagy a hatalomgyakorlás. Így a teremtményeknek nem csupán a léte, hanem az életvitele is Tőle függ.

S igen, ennek az Abszolútumnak, aki a Minden, számadással tartozunk mi, emberek.
Nem azért, mert földies uralkodóként jutalmaz és büntet.

Hanem azért, mert az Abszolútumnak – Atya-arca van.
Ő azért alkotott, hogy életünk legyen és bőségben legyen. Ezért adja a Törvényt.

Milyen az ember?

Az a meghatározása vajon, hogy "a bűnös"?
Nem.
A Teremtő Atya Önmagához emelte az Embert. Képmására alkotta.
Az Abszolútum szinte az isteni méltóság hordozására képesíti őt a földi, teremtett életben.
A Mindenható társul veszi: részelteti, osztozik vele, felemeli, képesíti, bevonja és felkeni.
Isteni arculatot ad az embernek a maga emberi, földi helyén!

S milyen érdekes: az Atyaisten és az ember rajzolatában Margit testvér nem az Isten és az Én, vagyis Isten és az emberi lélek meghitt közösségéről beszél és nem is az eljövendő üdvösségről, az örök élet jutalmáról.
Hanem az "itt és most"-ról, hatalomgyakorlásról, jogszerűségről, kormányzásról – vagyis az ember földi, kiemelten a közösségi létéről.
Az evilági élet hatalmas értékéről, az élet minőségéről, amin a Mindenható Isten munkálkodik, és annyira fontos neki, hogy magához emeli benne az embert.
Mondhatnánk: de nekem "lelkiéletem van", én az Úristennel foglalkozom, nem ilyesmivel, hogy jog, hatalom stb. Ezek világi dolgok, nem? Csinálják ezt azok, akiknek a dolga. Engem nem is érdekel. Áthárítom a felelősséget "őrájuk" vagy még inkább: "azokra". Én ettől elfordulok. Én az imádsággal, a szentségi élettel, ilyesmivel foglalkozom. És a szentség útja nem a szeretet?

Margit testvér a válságos történelmi időben egyértelműsíti: Isten, a lenyűgöző Abszolútum ügye az, miként éljünk nem csak mint egyének, hanem mint emberi közösség.
És ha én Isten képmása vagyok, akkor vajon az én ügyem is?
Hit, kereszténység, közösségi lét, közéletiség – mit is gondolok erről?
Mennyire hagyom magam bevonni a magam helyén, ott, ahol vagyok, a világ, Európa és Magyarország jelenlegi, 2026 tavaszán megélt helyzetébe?
Mennyire informálódom? Mennyire teszek fel valódi kérdéseket? Gondolkodom-e a Lélek fényénél?
Mennyire látom meg a magam életlehetőségei között a mozgásteret?
A Credo szerint mindez istenkapcsolatunk szerves része – Ferenc pápa ezt "politikai szeretetnek" nevezte Fratelli tutti kezdetű enciklikájában.
Igaz, a posztkommunista térségben felnőtt X-generációsok még abban nevelődtek, hogy úgyis tehetetlenek vagyunk a társadalmi nyomással szemben és a közéletet nem tudjuk irányítani.
De azóta felnőttek generációk. Egészen mások az idők jelei is.
Hogyan engedem magam társul venni – részeltetni – felemelni – képesíteni – bevonódni?
És mit jelent vajon nekem a "számadás"?