Szalay Sarolta (1922–2025) testvérünk emlékére

Fogadj el engem Uram!

Szalay Sarolta Krisztina 1922. július 24-én született Kőszegfalván. Édesanyja nem sokkal születése után meghalt, két nővérével együtt az anyai nagymama és az édesapa nevelte őket tovább. Egy év után édesapja ismét megnősült, de a mostoha anya nem igazán tudott anyaként jelen lenni a gyermekek számára. Az erdész édesapa legkisebb lányát mindenhová magával vitte, még a vadászatokra is. Így kilencéves koráig mégis szép gyermekkort tudott magáénak Sári. Édesapja halála után egyedül maradt mostohaanyjával, később ismerősök révén Szombathelyre került egy családhoz, ahol a gyerekekkel a német nyelvet gyakorolta. Családtagként kezelték, s maguknál tartották még a háború évei alatt is.

Szombathelyen ismerte meg a szociális testvéreket, de elsőre nem voltak vonzóak számára. Ancilla testvért ismerte meg közelebbről is, aki árva gyerekekkel foglalkozott. Őhozzá fordult kérdéseivel, aki biztatta, hogy imádkozzék hivatásáért, és keresésében is segítette. 1948-ban jelentkezett a Társaságba, s Budapestre költözött, a Bátori utca 6-ba, hogy megkezdje noviciátusát. Néhány hónap múltán kiújult TBC-s megbetegedése, emiatt vissza kellett térnie Szombathelyre, ahol a korábbi befogadó családja segítette őt gyógyulásában. Egy év múltán visszatért, ekkor a zugligeti házba, de itt a szétszóratás miatt szakadt félbe, immár másodszor, noviciátusi képzése. Mostohaanyjához költözött, aki féltette, s nem engedte ki az utcára sem.

Idő múltával visszatérhetett Budapestre, egy családhoz, de egészségi okokból el kellett mennie ismét. Közben mostohaanyja megbetegedett, s haza kellett térnie, hogy őt ápolja. Ekkor ismerkedett meg a bencés Juhász Gergely atyával, aki évtizedekre lelki atyja lett. Ildikó testvér kérésére befogadták Lampert Paula jelöltet is, akit mostohaanyja megszeretett. Paula tudott elsőként elhelyezkedni a szombathelyi kórházban takarítóként, később ő tudta Sárit is bevinni oda. Később Sári elvégzett egy gyermekgondozói képzést. 1953-ban felhelyezték Budapestre az Erzsébet Szanatóriumba. Ez nyitotta meg az utat ismét a noviciátus folytatására. Eleinte ágyrajáróként, később albérleti szobában lakott. Förstner Ilus testvér segítette őt, az ő lakásán voltak a heti találkozók, a képzés. Rónai Paula testvértől kapták a tanításokat. Az 1956-os forradalom után a Ménesi úti bölcsődében, később a Szabadság-hegyi Gyermekszanatóriumban dolgozott, innen ment nyugdíjba 1978-ban. A szanatóriumnak volt egy csereprogramja egy NDK-ban lévő hasonló intézménnyel, hét éven keresztül sok gyermeket vitt oda gyermeknyaraltatásra. Legkedvesebb csoportja a kamaszfiúké volt. Itt több ízben fiatal testvérek is segítői voltak. 1981-től húsz éven át rendszeresen segített a Fehér Anna által megnyitott és vezetett vak gyermekek otthonában, ahol szintén együtt dolgozott más testvérekkel is.

1959-ben Pannonhalmán, gyóntatószékben tette első fogadalmát. Ide helyezték Gergely atyát is, így Pannonhalma lett számára a biztonság és a lelki megújulás helye hosszú időre. Ugyanitt készülhetett örökfogadalmára is, 1967-ben. Édesapja jegygyűrűjét alakíttatta át ekkor köves gyűrűvé, s ezt viselte haláláig.

Kilencvenötödik évén túl döntött úgy, hogy elhagyja szeretett kicsi otthonát, a Mese közben vásárolt lakást, mely sok-sok vendéget látott, s ahol a házbéli lakótársak is közösséget jelentettek számára. A Farkas Edith Szeretetotthonban sem szűnt meg vendégszerető, kapcsolatkész, szerető és szolgáló szívű testvér lenni, aki mindig adott – a magáéból, önmagából – az Úristen példája szerint.

"Mindig adok, mindig öröm forrásozik belőlem, átváltoztatom a halált életre. A kereszténység eredménye nem az, hogy nincs szenvedés a földön, hanem az, hogy a szenvedésnek nincs hatalma a boldogságon. Ha tehát lélekkel telt vagyok, eredményezni tudom azt a csodát, hogy a rossz is több életnek a forrásává lesz." (Margit testvér,1929)

Sári testvérünk teljes odaadása legyen példa számunkra – s kérjük az Urat, hogy közbenjárónk lehessen Nála a mennyben!