Szűz Mária, a Fogolykiváltó Boldogasszony oltalma alatt alakult a Társaságunk, ő ma is apostoli tevékenységeink védelmezője. Reggelenként így kérjük őt:
A megszentelő Szeretet küldetésében
SZOCIÁLIS TESTVÉREK TÁRSASÁGA
Engedd, hogy mozdítson a Lelkem!
– Válaszd az életet!
Lelkiség
A Társaság lelkiségének meghatározó vonása a Szentléleknek szenteltség, a benne való élet, és az Ő szeretetéből forrásozó szociális küldetés minden idők társadalmához. Ehhez az élethez ad alapot közösségünk benedeki lelkisége, és ennek eszköze modern életformánk.
Küldetés
Az apostoli élet, mely közösségünk sajátja az élet centrumába vezet minket. Úgy próbálunk segítségére sietni mindazoknak, akiknek szüksége van rá, ahogyan Jézus életében látjuk. Törekszünk rá, ahogy azt alapítónk elgondolta, hogy ne csupán enyhítsük a szenvedést, hanem lehetőleg meg is előzzük azt.
Történetünk
Modern katolikus szerzetesközösségünket, a Szociális Testvérek Társaságát Slachta Margit alapította 1923-ban Budapesten. A közösség 1998-tól pápai jogú apostoli élet társasága, és azóta a nemzetközi központ ismét Budapesten van.
7
ORSZÁGBAN
Közösségünk 1923-ban Magyarországon alapult, de mára szerte a világon több helyen élnek testvéreink.
13
TELEPÜLÉSEN
Magyarországi kerületünk központja Budapesten van, itt él a legnagyobb létszámú testvérközösség is. Testvérek jelen vannak még...
9
KÜLDETÉS
"A Társulat feladata, hogy hivatásos és képzett munkaerőket állítson be a modern élet által teremtett minden téren, ahol ezen munkára a gyermek-, nő- és családvédelmi vonatkozásban, karitatív, szociális, valláserkölcsi, gazdasági, népegészségügyi, kulturális és állampolgári szempontból szükség van, (...) avval a hozzátevéssel, hogy (...) nálunk inkább a szociális és nőmozgalmi munka fog kidomborodni."
Slachta Margit,
Alakulási jegyzőkönyv (1923. május 12.)
Hírek
Az első bőrműves: Isten
Szeptember 18-tól Kelemen Eszter bőrműves testvérünk kiállítása látogatható az Ars Sacra fesztivál programjaként. Testvérünk életmű-kiállítása egészen szeptember 30-ig megtekinthető a Belvárosi Főplébánia-templom altemplomában.
Eszter testvérünk ünnepi beszédét alább olvashatják:
Szeptember 13-án ünnepeltük Boldog Salkaházi Sára testvér boldoggá avatásának 20. évfordulóját. Az ünnep alkalmából vendégeink a Magyar Hősök - Szabadulószínház című darabot tekinthették meg, amelyben az egyik szereplő Sára testvér. Kővári Magdolna, a Szociális Testvérek Társaságának általános elöljárója ünnepi beszédét olvashatják:
Istenre hangoló - ifi ima kurzus indul!
Kedves Fiatalok!
Egy imakurzusra hívunk meg Benneteket, hogy utat találjatok Istenhez.
Hogy miről lesz szó? Istenről, imáról, imamódokról, szentmiséről, arról, hogy a mindennapi élet hogy válhat imává.
Kiknek szól? 18-30 éveseknek
Mikor is lesz? Szerda 18-20 (2026 szeptembertől-2027 májusig)
Hol lesz? Sziklatemplom
Hol lehet rá jelentkezni?...
Salkaházi Sára testvért 20 éve avatta boldoggá Erdő Péter bíboros úr.
Szeptember 13-án a 10 órai szentmisében adunk hálát Sára testvér életéért, folyamatos közbenjárásáért.








