Kilencedik állomás

Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

Egyszer elesni - lehet véletlen baleset.
Kétszer elesni - még talán belefér.
De harmadszorra is - az már a gyengeség jele.

Te vállalod a gyengeség állapotát. Te, a végtelen hatalmú Isten nem dicsőségesen, rezzenéstelen arccal akartad végigjárni az utat. Nem akartad bizonygatni, hogy Te bírod. Mást akartál bizonyítani. Mentél embermódra, hitelesen, kimerülve, kudarcosan. Gyenge lettél a gyengékért, hogy merjek én is az lenni. Hogy egészen magaménak érezhesselek.

Mi az én háromszori elesésem? A visszatérő, újra és újra meggyónnivaló bűneim? Amiktől úgy szeretnék szabadulni, fejlődni és mégis mindig a kudarc, a "még mindig csak itt tartok" állapotában tartanak, - de így az alázatéban is.

Vagy a tövis a testemben-lelkemben, amit még nem veszel el, amivel együtt kell élnem? Mert több kegyelem születik abból, ha a gyengeségnek ebben az állapotában maradok?

És Te szeretetedben mindig mellém esel a porba. Nem tudok olyan mélyen lenni, ahova Te nem ereszkedsz mellém! Együtt vagyunk lent a gyengeségben, betegségben, tehetetlenségben.

És ott lent a fülembe suttogod: "Az a hely, ahol szenvedünk, nagyon közel van ahhoz, ahol feltámadunk!" És újra felkelsz és felemelsz magaddal.

Áldott légy, Aki bátor voltál gyenge lenni értem! Örökké áldott légy!

Kati testvér