Tizedik állomás

Jézust megfosztják ruháitól

 "Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és mezítelenül térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette – amint az Úrnak tetszett, úgy lett. Legyen áldott az Úr neve!"

Hittanóra. Első osztály. A digitális tábla hatalmas kivetítőjén egy véletlen kattintás után egyszer csak megjelenik Munkácsy monumentális alkotása, a Golgota. Egy pillanatig döbbent csend az osztályban, aztán egy gyerekhang felkiált: "De ő… MEZTELEN!"

Minden van ebben a hangban: csodálkozás, ijedtség, irtózat, fájdalom, méltatlankodás, értetlenség, részvét, döbbenet… Ránézek a képre: a sötét tónusú környezetből szinte kivilágít Jézus kereszten függő, fehéren ragyogó, mezítelen teste. Gyorsan magyarázom, hogy "igen, tudjátok, mindent elvettek tőle, még a ruháját is… - és ő mindent odaadott, mert szeretett minket…"

Közben pedig arra gondolok: Jézus a kereszten valóban meztelen… és nekem ez már fel sem tűnik. Ehhez gyermekszem, gyermekszív kell / kellene – ártatlan, nyitott, tiszta, csodálkozni - megrendülni képes… Bárcsak lehetnék még egyszer megdöbbent, megrendült, csodálkozó gyermek, aki először látja a Golgotát – aki felkiált, mert amit lát, az nem magától értetődő, az arcul csapja, megrendíti azt, aki nézi! Bárcsak lenne új szemem és új szívem először látni azt, amit látni irtózat – amit látni kegyelem…

Pár óra múlva ülök a templomban, és az átéltek hatása alatt fürkészem a kereszten függő Jézust. Keresem magamban a megdöbbent, megrendült, csodálkozó gyermeket… Azután arra gondolok: Munkácsy sem a valóságot festette meg. Jézus teste nem volt mezítelen… bár az lett volna. De az a test be volt takarva – betakarva zúzódásokkal, sebekkel, vérrel, szennyel… Betakartuk őt a bűneinkkel.

"Mezítelenül állsz, mindent elvettek tőled.
Mezítelenül állsz, feltépték sebeid.
Mezítelenül állsz, kockát vetnek ruhádra.
Mezítelenül állsz a világ közepén.

Csak ez volt hátra még – az égő szégyen kelyhe.
Csak ez volt hátra még, hogy mindent megtagadj.
Csak ez volt hátra még – az ürességbe nézel.
Csak ez volt hátra még: légy végképp védtelen!

Mezítelenül állsz – a poklok torka nyílik.
Mezítelenül állsz – örvénylő tűz fogad.
Mezítelenül állsz a habzó gyűlöletben.
Mezítelenül állsz, megsebzett Szeretet!" 

Mezítelen Jézusom, vetkőztess ki bűneimből! Mezítelen Isten, takard be szégyenem!

Ildi testvér